A kedvezőtlen nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mínuszban van a kereskedési idő felénél, a hazai blue chipek közül pedig egyedüliként a Magyar Telekom papírjai vannak emelkedésben.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően eséssel indult a kereskedés a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül emelkedésben vannak a Magyar Telekom és a Richter részvényei, kisebb esésben a Mol és az OTP papírjai.
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor publikálásra kerültek a termelői árindex legfrissebb, decemberi számai Amerikából, amely az inflációs nyomás további mérséklődéséről számoltak be, a kiskereskedelem és vendéglátás forgalmának visszaesése azonban a vártnál nagyobb volt decemberben. Az adatok publikálását követően lefordultak az amerikai tőzsdék, a rossz hangulatot pedig fokozták a Fed döntéshozóinak a kamatpályára vonatkozó nyilatkozatai. Az európai tőzsdék ehhez képest többnyire emelkedtek ma, a magyar tőzsde felülteljesítő volt.
Összességében felülteljesített ma a BUX, részben a forint erősödésének, részben pedig az OTP szárnyalásának köszönhetően. A hazai blue chipek közül szintén emelkedtek a Mol és a Richter papírjai is, egyedüliként a Magyar Telekom részvényei zártak mínuszban.
Gazdasági adatok tekintetében Németországban megérkezett ma az idei első ZEW-index, ami alapján a német befektetői hangulat januárban erőteljes fellendülést mutatott, ez pedig az eredetileg vártnál enyhébb recesszióra utal a téli hónapokban. Emellett folytatódott a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum, amin a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy bár 2023-ban még lassulni fog a világgazdaság növekedése, de 2024-ben már megindulhat a gyorsulás. Egyelőre nincs markáns elmozdulás az európai tőzsdéken, míg az amerikai kereskedés második felében vegyes kép alakult ki a részvénypiacokon a nagybankok felemás gyorsjelentései után, a Dow 1, az S&P 500 0,2 százalékos eséssel fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került feljebb.
Emeli díjait a Magyar Telekom márciustól az inflációkövető díjkorrekció jegyében – közölte a cég, hozzátéve, hogy a lépés előreláthatóan pozitív hatással lesz a 2023-as bevételvárakozásokra.
Lassan indul be a hét a tőzsdéken, az amerikai piacok ugyanis a Martin Luther King Day miatt zárva tartanak. A világ többi részén viszont lesz kereskedés, bár az amerikai zárvatartás miatt visszafogott mozgásokra lehet számítani. Ázsiában eséssel indították a hetet a tőzsdék, Európában azonban óvatos emelkedés látszott, a magyar piac pedig felülteljesítő volt. Mindeközben az USA-ban folytatódik a gyorsjelentési szezon, emellett pedig a a davosi Világgazdasági Fórumra is figyelnek a befektetők, ahol szokás szerint a világgazdaság legfontosabb szereplői szólalnak fel politikusoktól cégvezetőkig.
Többnyire kedvező hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, Amerikában azonban kisebb mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek. A mai napon is érkeztek fontos gazdasági események, a hazai piacok számára a legfontosabb a decemberi inflációs jelentés volt, amely a várt 25 százalék feletti értékkel szemben mindössze 24,5 százalékos áremelkedést mutatott. Külföldről pedig az amerikai Michigan-index került publikálásra, ami a vártnál nagyobb mértékű fogyasztói hangulatjavulásról számolt be. Emellett pedig a vállalati gyorsjelentési szezon is elkezdődött, elsőként a nagybankok jelentéseivel.
A nemzetközi átlaghoz képest alulteljesítve, kisebb mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei zártak pluszban.
Emelkedéssel indult az év a magyar tőzsdén, a BUX közel 5 százalékot erősödött az év eleje óta, amiben a nemzetközi hangulat is támogató, a recessziós félelmek, az infláció és a kamatemelések ellenére az európai indexek szintén pluszban állnak idén. Rendszeres havi felmérésünkben ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar tőzsde és a forint kilátásairól.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mérsékelt pluszban van, a blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.
A nyitást követően minimális az elmozdulás a hazai piacokon, a blue chipek közül pluszban van a Mol és a Richter, mínuszban az OTP és a Magyar Telekom.
Az előző napok emelkedését követően az európai tőzsdéken kitart a jó hangulat, Amerikában mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, de fokozatosan javul a hangulat az inflációs adatok publikálását követően és pluszba fordultak az indexek. Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékosra mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése éves szinten az Egyesült Államokban. Kisebb pesszimizmusra adhat okot azonban, hogy a maginflációs nyomás valamelyest lassabban mérséklődik az átalános nyomáshoz viszonyítva, amely főként a volatilis energiaárak esésének tudható be.
A magyar tőzsde alulteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, így kisebb mínuszban zárta a napot a BUX. A hazai blue chipek közül emelkedett az OTP és a Magyar Telekom, mínuszban zárt a Mol és a Richter.
A kereskedési idő felénél kisebb mínuszban van a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom és az OTP, mínuszban van a Mol és a Richter.